Nyárban az Igazi (Egy könnyű nyári novellám volt)

Ha épp unatkozol, vagy kikapcsolódnál, akkor vágj bele ebbe az alig tizenöt perces, romantikus, könnyű, kis nyári történetbe, amely Márk és Rebeka ismerkedését írja le. A váltott szemszög még izgalmasabbá teszi az amúgy is kalandos nyári sztorit. J

Márk

Az élet különös dolgokat produkál, legfőképpen akkor, mikor valaki nem is számít rá. A nyaralás is ezt tette velem, amire el sem akartam jönni. Hiszen mégis ki azaz épp eszű, tizennyolc éves, aki egy teljes hónapra elmegy a szüleivel és hátra hagyja a barátait, a bulikat és minden jót, ami a nyárral jár? Hát én voltam az. Igaz, úgy indult, hogy az unokatesóm is velünk jön, de eltörte a lábát, így a közös bulizás nem jött össze. Bevallom, az első napokban csak a szülőkkel és a húgommal tengtem-lengtem a parton, de aztán kiszúrtam magamnak egy gyönyörű lányt, aki a hotelben dolgozott. Ez a lány pedig elképesztő hatást gyakorolt rám. Hiszen van az életben olyan, hogyha valaki rád néz, te rögtön tudod, igen, ő kell nekem, magához vonz, pont, mint egy mágnes a másikat. Ha elmegy előtted, te akaratlanul felkapod rá a fejed, ha rád néz, te tudatlanul viszonzod a pillantását, nem tudsz ellene tenni, egyszerűen elemileg csábít a személye. Ilyen volt nekem Rebeka, különleges. Egyetlen mosolyból, vagy pillantásból, amit váltottunk, tudtam, hogy ezt nem hagyhatom figyelmen kívül, ezt az esélyt meg kell ragadnom. Éreztem már ilyesmit azelőtt is, de most teljesen földhöz vágott ez a vonzalom, így újra és újra végig futtattam rajta a szemem, mert egyszerűen tökéletesen festett. Magas volt kék szemekkel, barna hosszú hajjal, gyönyörű arccal és igazi csodás, ellenállhatatlan kisugárzással, úgyhogy ezt nem szúrhattam el. Különben is, valami azt súgta, hogy őt is vonzom, hiszen minden alkalommal viszonozta a pillantásomat és a mosolyomat is.

− Hajrá Márk! − biztattam magam. Hadd, hogy végre valaki megint megrengesse a világodat!

Rebeka

Azt hittem már sosem mer megszólítani és most is eléggé bátortalannak tűnt, pedig annyira édesen tudott rám nézni és én sosem szalasztottam el egyetlen momentumot sem, hogy viszonozzam. Nagyon tetszett, nagyon megakartam ismerni, hallani akartam a hangját, biztos voltam benne, hogy azt is imádni fogom. Az a barna rövid haja ma is égnek meredezett és azok a majdnem zöld szemek most végre vidáman és nagyon közelről néztek le rám. Ez a nyári meló kezdett napról-napra jobb lenni.

− Szia. Régóta dolgozol itt? – ennél bénábban is szólítottak már le, de rá nem lehetett haragudni. Látszott, hogy zavarba hoztam. – Ne haragudj, ez közhelyes volt, de már pár napja tanakodom rajta, hogy megszólítsalak e.

− Mi győzött meg? – tudni akartam, hogy végre miből merített bátorságot.

− Te – vágta rá egyből, ami bár nem volt kimerítő válasz, de mégis nagyon tetszett. – Arra gondoltam, hogy ha van egy kis időd, esetleg megmutathatnád a várost, vagy kimehetnénk a partra?

− A nevedet sem tudom – tudtam, hogy igent mondok majd neki.

− Igaz. Nagy Márk vagyok – kezet nyújtott felém.

− Magyar vagy? – váltottam, mire megkaptam azt a mosolyt, ami annyira tetszett benne. − Igen és te is. Kicsi a világ. A Rebeka nem tipikusan magyar név.

− Tényleg nem az – máris jobban éreztem magam, hogy az anyanyelvemen beszélgetünk. − Délben végzem és pár kollégával megyünk a partra. Egykor a recepción? – ajánlottam fel. Szerettem volna, ha végre egy lazább énjét is megismerhetem.

− Szuper, ott leszek – felelte. – Örülök, hogy találkoztunk – én is örültem, de mennem kellett, így a beszélgetésünk megszakadt, pedig tengernyi kérdésem lett volna hozzá. Nagyon érdekelt a személye és nem tagadom, régen vonzott már így valaki. Igaz, értek már csalódások az életben, de most valami mégis azt súgta, ez tetszeni fog.

Mark a recepciónál fürdőnadrágban várt ránk és nagyon szexis volt az izmaival meg a mosolyával. Hamar megtaláltuk a közös hangot, a barátaimnak is szimpatikus lett.

− Focizol? – néztem rá kérdőn.

− Igen, de nem csak azt. Szeretek bármit, ami sport – ez látszott rajta. – Te?

− Röplabda? – elmosolyodott. Nem láttam a szemét a napszemüveg miatt, pedig szerettem volna, nem csak a száját, de a szemeit is vidámnak látni. Jól állt neki.

− Nekem az is megy – a félénksége mellett nagyon is volt benne magabiztosság. Talán barátnője volt otthon. De akkor miért nyaralt a szülőkkel?

− Meddig maradtok? – nem akartam rögtön a sűrűjébe vágni, de érdekelt.

− Még több mint három hétig. Apa üzletet köt, így eljöttem velük. A terv szerint az unokatesóm is itt lenne, de az utazás előtt eltörte a lábát – ez már több mindent megmagyarázott.

− Kitalálom. Az volt a terv, hogy ketten majd jókat buliztok, megismerkedtek néhány lánnyal meg ilyesmi.

− Ez lett volna. Unalmas a szülőkkel nyaralni – ezen nevetnem kellett. Egyfelől megértettem, de másfelől teljesen szerencsésnek mondhatta magát.

− Egy hónap az Olasz tengerparton? Ennél azért rosszabbat is eltudnék képzelni.

− Van benne valami. Te meddig maradsz?

− Augusztus végéig. Kezdődik az új szemeszter szeptemberben, akkor megyek vissza. Az utolsó évem – vártam a reakcióját. Tudtam, hogy fiatalabb nálam.

− Nekem meg az utolsó évem az érettségiig – nem lepte meg, hogy idősebb vagyok.

Márk

Egyetemista és igent mondott. Egyre jobban tetszik nekem, ráadásul, ha eddig gyönyörűnek tartottam, akkor most egyenesen csodásnak. Minden porcikája a helyén volt, az a test, ölni tudtam volna érte. Barna bőr, a vizes barna haj, a szemek, ahányszor csak hozzám ért a vízben totálisan kész voltam. Ez az elemi vonzalom nagyon működött.

− Leégtél – nézett rám visszafelé menet a hotelbe. Nagyon jól éreztem magam ezen a délutánon. Sokat nevettünk vele és a barátaival. Szívből örültem, hogy megszólítottam.

− Annyi baj legyen. Jól éreztem magam – vontam vállat.

− Remélem később is így gondolod majd – így fogom, efelől nem volt kétségem.

− Később összefutunk? – igazi randira kellett volna hívnom.

− A vacsoránál találkozunk – nem pont erre gondoltam és most totál félre értett, én pedig hülyének éreztem magam. Többet akartam, jóval többet.

− Nem így értettem. Mikor vagy szabad? Bulizhatnánk – mondj igent.

− Mondták már, hogy néha félénk vagy, máskor meg teljesen magabiztos? – nem, ezt nem kaptam még meg, de tudtam mi az oka. Ideje volt igazat mondani, akartam őt, és a most vagy soha alkalom itt volt az orrom előtt.

− Tetszel nekem, szerintem ezt már akkor tudtad, mikor megszólítottalak – megint az a titokzatos mosoly, amit a napokban váltottunk. – Erről beszéltem. Otthon randizni kezdtem valakivel, de semmi komoly nem történt, talán egy kicsit ez hátráltatott, de vele nem volt meg ez a...

− Vonzalom? – vágott a szavamba.

− Igen, pontosan – kontráztam rá.

− A csütörtök és a péntek estém szabad. Addig csak délután van szabadidőm.

− Szuper. Találkozzunk holnap is délután, csütörtökön meg bulizhatunk – csak lazán.

− Benne vagyok – felelte. – Ugyanígy, mint ma a recepción – megpuszilta az arcomat, aztán elsietett. Úgy vigyorogtam utána, mint valami gyenge őrült. Mégis ki mondta, hogy nem buli a szülőkkel nyaralni?

A csütörtököt vártam igazából, bár akkor is magával hozta a barátait, de reméltem, hogy közben lesz lehetőségünk kettesben lenni. Az este eleve jól indult, hát még mikor megláttam őt. Ugye a bikini nem bízott eddig sem túl sokat a képzeletemre, de a ruha, amit viselt sejtelmes volt és káprázatosan festett benne. Miután egymásra mosolyogtunk, a dekoltázsára vándorolt a tekintetem. Azt hiszem rendesen megbámultam.

− Márk – felkaptam a fejem a hangjára, amit figyelmeztetésnek szánt, de érezhetően szórakozott is rajtam. – Szia.

− Igen, sziasztok – köszöntem oda mindenkinek. – Szép vagy – te jó ég, még be is rekedtem.

− Köszönöm – bár nem voltam annyira magas, Rebeka megragadta a tarkóm és lehúzott magához egy puszira. Mást is szerettem volna tőle abban a pillanatban. – Mehetünk? – behajlítottam a karom, hogy karoljon belém, mire rám nevetett és ellökte azt. Én is nevettem.

A barátai minket néztek és kezdtem kínosan érezni magam, így inkább elindultam. A tengerparti sétány csak úgy zengett. Minden kis utcában volt legalább egy jó hangos szórakozóhely, de mi Rebekáék kedvenc klubját választottuk. Ott a bár felé vettük az irányt, hogy először igyunk valamit.

− Koktél? – megráztam a fejem. Úgy tűnt a pultosunk ismerte újdonsült hölgyemet. – Szia Luca – igen, ismerte. Áthajolt a bárpulton és mit ad isten, ugyanúgy megpuszilta, mint ma engem. Kezdett egy kicsit felmenni bennem a pumpa. Ami az enyém, azaz enyém.

− Én egy sört kérek – nem akartam ennyire mogorván hangzani. Rebeka rám nézett s egy kicsit oldalra billentette a fejét.

− Próbáld ki a mojitót, nem fogsz csalódni – az ajkába harapott. Muszáj volt ezt csinálnia velem? Muszáj volt ennyire jól kinéznie?

− Oké – sikerült összehoznom egy műmosolyt és a pultosra néztem. – Akkor négy mojitót kérünk. Oda leülünk – mutattam mögém és egy bankjegyet csúsztattam a fickó elé.

− Köszi Luca, akkor ott leszünk – Rebeka barátai elmentek a karaoke pult felé, így most ketten maradtunk. Menet közben átkaroltam a lányt a derekánál, hogy átvezessem a tömegen, de persze mögöttes szándékom volt vele. Azt akartam, hogy lássák, ez a lány velem van.

− Sokat jártok ide – egy kicsit megfagyott a levegő közöttünk, így próbáltam azt feloldani.

− Féltékeny típus vagy. Nem is gondoltam volna.

− És még mennyi minden van, amit nem tudsz rólam – kár lett volna letagadni.

− Például? – végig simított a karomon. Ez a nő pontosan tudta, hogy hogyan csavarjon az ujja köré. Kihozták az italunkat, de ezúttal egy dögös pincérnőt kaptunk, aki rám mosolygott.

− Rajzolok – erről nem igazán szoktam beszélni.

− Ezt nem említetted – beszéltem neki a családomról, a barátaimról, arról, hogy apámnak fogok dolgozni, ha elvégeztem a fő sulit, de erről még nem. – Miket szokták rajzolni?

− Bármit. Lehet, hogy építészmérnök szeretnék lenni – nem nevetett ki.

− De? – nézett rám kérdőn.

− Nem biztos, hogy elég jó vagyok és különben is, itt van apám autós biznisze, mindenki azt mondja, hogy hülye lennék nem átvenni – elvettem két poharat az asztalról, az egyiket neki adtam.

− Azt kellene csinálnod, amit szeretnél, és ha mutatsz nekem pár rajzot, megmondom, hogy mennyire vagy jó. Megígérem, hogy őszinte leszek.

− Köszönöm. Erre igyunk – koccintottunk. – Most te mondj valamit, amit nem tudok még rólad – kértem tőle. Annyit már elárult, hogy huszonkettő, média szakos, két testvére van és már nem a szüleivel élt. Ahogy ezek átfutottak a fejemben, még most sem értettem, hogy hogyan tetszhettem meg neki.

− Szeretném kipróbálni a színészetet. Vagy a tévézést – a félénk mosolyt nem szoktam meg tőle. Ez a lány magabiztos és karakán volt.

− A színészetet nem tudom, de a tévéhez meg van mindened – játékosan meglökte a vállam.

− Tipikus pasi.

Rebeka

Eddig eszméletlenül édesnek tartottam, de ma igazi szexi pasinak tűnt. Más volt, mint a többi tizennyolc éves, ő sokkal érettebben viselkedett, s ezért egyre jobban kedveltem. A parton játékos és jó kedélyű volt, most meg magabiztos és komoly. A fekete ing és az, hogy nem borotválkozott pár napja, nagyon vonzóvá tette és ezt a pincérlány is észrevette. A köztünk lévő vonzalom sem enyhült, ahányszor hozzám ért, libabőrös lettem. Úgy viselkedtem, mint egy kamaszlány a közelében, pedig ez egyáltalán nem vallott rám.

− Táncoljunk – néztem Márkra.

− A tánchoz még innom kellene egyet – hűha. – Kicsit botlábú vagyok.

− Azt hittem te olyan srác vagy, aki mindenben jó – nevetett, s ezzel előtűntek a gödröcskéi.

− Egyáltalán nem – egy szuszra megitta a maradék koktélját, aztán felállt és a kezét nyújtotta felém. – Megengedem, hogy körbe táncolj.

− Milyen lovagias vagy – a kezébe csúsztattam az enyémet. Nagy tenyere volt, hosszú ujjakkal, így az enyém eléggé elveszett benne. Behúztam őt a tömegbe, táncolni kezdtünk. Tényleg botrányos volt, a füléhez hajoltam és így sokadszorra is megcsapott az illata, amitől legszívesebben a nyakába temettem volna az arcom. – Egyet jobbra, egyet balra? – nevetve néztünk egymásra.

− Mondtam – édes volt. – Jöhet egy tequila? – bólintottam. Azt akartam, hogy teljesen elengedje magát. Integettem Lucának, Márk pedig szorosan mögém simult, így neki támaszkodtam. Most könnyedén átkarolhattam volna a nyakát és megcsókolhattam volna, de vártam, hogy ő tegye meg az első lépést. Nagyon akartam már azt a csókot és szerintem ő is így volt vele. A tequila égette a torkomat, de jól is esett, na meg az is, hogy a mögöttem lévő pasi nem engedett el egy percre sem.

− Karaoke? – lehajolt a fülemhez.

− Oké – megpuszilta a nyakam, mire minden egyes idegszálam égnek állt. Bizseregtem az érintésétől és a közelségétől. Karaoke közben rengeteget nevettünk, bár én azt vártam, hogy végre visszainduljunk a hotelbe, de nem alakult ilyen egyszerűen az este. Mikor Márk kiment a mosdóba, mi hárman táncolni kezdtünk, s egy srác mögém lépett és velem kezdett mozogni. Először azt hittem Márk az, de ahogy megéreztem a száját a fülemnél, már tudtam, hogy nem ő táncol mögöttem. Ő előttem állt és csalódottan tekintett rám. Sosem akartam, hogy valaha is így nézzen felém. Aztán egy pillanat alatt haragos lett, előre lépett, én is, de nem én voltam a célja, hanem a mögöttem lévő srác, akinek behúzott egyet. A fiúk összeverekedtek. Megpróbáltam lerángatni róla, de csak Robinak sikerült szétválasztania őket.

− Eressz el – kiáltotta és láttam, hogy lilulni kezdett a bal szeme alatti rész. Megakartam neki magyarázni a történteket, de mondhattam bármit, nem hallgatott meg, csak fogta magát és elsietett. Kis mérlegelés után követtem őt. Reméltem a hotelbe ment, mert oda indultam el. A szobájához mentem, s mielőtt bekopogtam volna, nagy levegőt vettem.

− Nem vagy a pasim – nem ezt akartam neki először mondani, de annyira felidegesített, hogy csak úgy kicsúszott. Ő is mérgesnek tűnt, de uralkodott magán és nyugodtan szólalt meg, bár láttam, hogy nehezére esett.

− Tudom. Sajnálom, hogy így reagáltam.

− Nem, egyáltalán nem sajnálod – nem akartam, hogy megjátssza magát előttem.

− Nem, tényleg nem sajnálom – felelte. Azt hittem rám csukja az ajtót, de helyette közelebb jött és a derekamnál fogva magához rántott. − Tovább játsszuk még ezt a játékot?

− Nem. Ez nem játék – átkaroltam a nyakát. – Behívsz?

− Ha menni szeretnél se engednélek el – lehajolt és megcsókolt. Elképzeltem már ezt a pillanatot, de ezt nem lehetett elképzelni, vagy leírni, ezt érezni kellett. Márk felkapott és bevitt a szobába.

Bevallom, sosem gondoltam volna, hogy egy nyári munka kapcsán találok majd rá a szerelemre. Mert az lett, szerelem. Igazi, tüzes, bizsergető és mindent elsöprő szerelem. Mondhatni az volt első látásra is, de igazából, csak akkor döbbentem rá, mikor haza mentek és nekem még három hetet kellett kibírnom nélküle. Ráadásul teljesen sunyi módon búcsúzott el, verset írt nekem, amivel meglepett, és ami megmutatta, hogy nem csak a rajzolásban tehetséges. Bár a verssel a mai napig cukkolom, még is az ébresztett rá arra, hogy a nyári kalandoknak igenis lehet igazi folytatásuk. Sőt...

„Nehéz napjaink végén,

szép szemedben merengek.

Valahányszor csak rád nézek,

tudom mennyire szeretlek.

Belém életet te leheltél,

zord, s rideg énem te űzted el.

Veled lettem most, s mindenkor teljes,

hisz tudod mennyire SZERETLEK kedves."

Darnai Dóra